Kik vagyunk

Kik vagyunk

Őszinte és harcos demokraták vagyunk, akik hisznek a közösség alkotó erejében, az alulról építkező mozgalomban, hisznek a közös hazában és az egymás iránti szolidaritásban.

Az Esély Közösség alapítója Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Fiatalkora óta aktív közéleti ember, az elmúlt évtizedekben nem csak őt formálta a politika, de ő is nagy hatással volt a politikára és azon keresztül Magyarországra, illetve az Európai Unió működésére. Hatgyermekes édesapaként elkötelezett építője egy olyan közös hazának, ahol nem a párttagkönyv, vagy a miniszterelnökhöz fűződő rokoni kapocs milyensége jelent előbbre jutást és boldogulást az életben, hanem elsősorban a tehetség, a tanulás és a szorgalom. István elhivatott szociáldemokrata, aki soha egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy honnan jött és milyen értékeket vall magáénak. Egy valódi mozgalmár, aki aktív építője volt az elmúlt évtizedek baloldali ifjúsági mozgalmainak és közösségeinek. Az Esély Közösség szervezésében fontos támasza Nyakó István, aki szintén az MSZP-ben eltöltött sokévtizedes szolgálat után csatlakozott az esélyesekhez és immár operatív igazgatóként szervezi az Esély Körök hálózatát.

Az Esély Közösség internetes felületein az elmúlt hónapokban több mint 20ezer jelentkező regisztrálta magát: ellenzéki pártok tagjai és civilek, idősek és fiatalok, „közéleti tenniakarók” és lokálpatrióták az ország minden tájáról.  

Mindenkit várunk, aki esélyt akar adni a valódi demokráciának!

Mindenkinek köztünk a helye, aki új esélyt akar adni Magyarországnak!

vissza a főoldalra
Esélyközösség.hu 2023 | Minden jog fenntartva!