Befolyásos nemzetközi szervezet tagja lett az Esély Közösség

„Hamar fontos mérföldkőhöz érkezett az általam alapított Esély Közösség: legutóbbi közgyűlésén ugyanis teljes jogú tagjává fogadta a szociáldemokrata alapértékekre támaszkodó civilszervezetek európai hálózata, a brüsszeli székhelyű Solidar” – ezt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő jelentette be online sajtóvideójában csütörtökön.

A politikus szerint egyfajta történelmi lépést sikerült megtenniük, hiszen a Solidarnak eddig nem volt a Közép-Kelet európai régióban működő, teljes jogú tagszervezete; a magyarországi lett az első. „Az Esély Közösség fontos és értékes otthonra lelt Európában. Alig néhány hónappal a megalakulásunk után máris az egyik legfontosabb civilszervezeti háló teljes jogú tagjai lettünk. Ez több mint elismerés, ez fontos visszaigazolás” – tette hozzá Ujhelyi István.

A Solidar nemzetközi szervezetét még 1948-ban alapították a munkavállalók jogainak védelmére és a szociális igazságosság minél hatékonyabb képviseletére. Alapítói között elsősorban szakszervezetek voltak, már ez szélesebb körű érdekképviseleti mozgalmakkal és civilszervezetekkel bővült. A Solidar az európai munkásmozgalmi alapokra építve, a hidegháborús időszak után átalakult és az Európai Unió egyik fontos szervezeteként folytatta az építkezést. Kiemelt céljuk a szociális igazságosság, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítása Európában, valamint az egész világon. A Solidar elkötelezett a társadalmi kirekesztés és szegénység elleni küzdelemben, valamint a munkavállalók és a szociális jogok hangsúlyos védelmében. A nemzetközi hálózat nemcsak érdekképviseleti szervezetként működik, de érdemi kutatásokat, projekteket is folytat – ismertette a politikus.

Ujhelyi István a sajtóvideóban hozzátette, hogy az Esély Közösség egyre szervezettebb és egyre aktívabb: a feliratkozott támogatói és követői már több mint 22ezren vannak. „Fontos, hogy továbbra sem kívánunk párttá alakulni, de a hazai és európai közéletben igenis aktív és alakító szerepet vállalunk. Ebben a Solidar hálózat teljes jogú tagsága egy fontos állomás” – fogalmazott az EP-képviselő. Ujhelyi hozzátette, hogy az Esély Közösség bárki előtt nyitva áll, aki alapértékként gondol a jelzőktől mentes demokráciára, az európai mércék szerint mért jogállamiságra és a minden ember iránti, valós szolidaritásra.

„A NER rendszere a kiváltságokra és a kiváltságosokra épült. Nevében ugyan nemzeti, de tetteiben kirekesztő, elitista és végtelenül korrupt. Valljuk, hogy a mostani politikai rendszer nem a közös haza, hanem pusztán egy szűk csoport érdekeit szolgálja, ezért minden lehetséges társadalmi eszközzel ellen kell tartani a törekvéseinek. Az Esély Közösség ugyanakkor nem szekértáborokban, hanem közös hazában, a nemzet politikai újraegyesítésében gondolkodik közösen megalkotott nemzeti minimumok alapján. A NER nem egyenlő Magyarországgal! A NER haszonélvezői nem egyenlőek a magyar nemzettel! Magyarországnak egy új esélyre van szüksége, amit előbb vagy utóbb, de bizonyosan meg is fog kapni. Mert minden rendszer megbukik egyszer!” – fogalmazott Ujhelyi István a közösségi oldalán közzétett videóban.

Brüsszel/Budapest – 2023.06.29.

vissza az előző oldalra
Esélyközösség.hu 2023 | Minden jog fenntartva!