Európai Hazafi Díj 2023

Idén harmadik alkalommal adjuk át az Európai Hazafi Díjat, az elismerésről azonban ezúttal közvetlenül Önök dönthetnek. A kitüntetést minden évben a május 9-i Európa Napon adjuk át egy olyan megbecsült személynek, aki kiemelkedően sokat tesz a magyar és az európai értékek képviseletéért. A díjat 2019-ben alapította Ujhelyi István EP-képviselő és Kocsis András Sándor képzőművész-könyvkiadó, amikor közösen felavatták a Magyarországon egyelőre egyetlen, hazánk uniós tagságának emléket állító köztéri szobrot a kispesti Rusz-Bazsant parkban.

Az Európai Hazafi Díj ennek a térplasztikának egy kisebb másolata, amely szintén Kocsis András Sándor alkotása. Az elismerést eddig Bródy János dalszerző-előadó művész és Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke vehette át. 

Az Esély Közösség tagjai számos javaslatot tettek az idei díjazott személyére, a három legtöbb jelölést kapott kiváló személyiség közül Önök választhatják ki, hogy ki kapja az Európai Hazafi Díjat 2023-ban. Köszönjük szavazatát a jelöltek nevében is! 

    Szavazok!

    Kérjük klikkeljen a fotón található gombra (csak egy szavazat adható le)!

    Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke

    Nyíregyházán szerzett tanító szakos diplomát, majd Budapesten közoktatási és érdekképviseleti vezető oklevelet. Közel ötven éve tagja a Pedagógusok Szakszervezetének, amelynek 2018 óta az elnöke. Ezen tisztségéből adódóan meghatározó szerepet tölt be a diákok és pedagógusok érdekeit védelmező országos tiltakozásokban.

    Horgas Péter, a Civil Bázis Egyesület elnöke

    Díszlet- és jelmeztervező szakon végzett, számos színházban és kulturális intézményben dolgozott, egy időben a Nemzeti Színház kreatív igazgatója. Civilként számtalan fontos kezdeményezés elindítója, a Civil Bázis Egyesület vezetője.

    Iványi Gábor, lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke

    Teológus, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítója. A Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora, korábbi országgyűlési képviselő, az ellenzék egyik korábbi köztársasági elnök-jelöltje. Számos karitatív akció létrehozója.

    Beküldés

    Esélyközösség.hu 2023 | Minden jog fenntartva!